Már előzőleg nyúzott volt, de csak én láttam úggyal elintéztük. Fáradt, letört ember jött felém. Szemében nem csillant a szerelem boldogsága. Szomorúság ült a mélyén és sötétebb volt mint máskor, tán a komorságtól. Nem azt talált amit remélt, elmúlt a nem is volt varázs? Megyek -mondta, s próbált vidámnak látszani, de erőltetett volt ez is, s én ott maradtam magam a gondolataim között.

Ha tehetném, mosolyt festenék az arcára, boldog csillogást a szemébe és az energiámat átsugároznám neki.

Változás lesz ezt tisztán éreztem.

Nem beszéltünk, keveset szoktunk, de tudunk olvasni egymás szeméből.

Vajon mikor jön rá, hogy a varázslat mindig is egy karnyújtásnyira volt, csak nem tudta megtenni a mozdulatot? De sosincs késő, van még idő.

Minden úgy lesz, ahogy lennie kell, mert a mindenki tudja mit csinál. Az megérzéseim pedig jók.