“Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted.” (Weöres Sándor)
Naná, mint mindig. Nem ér rá, annyira próbálok jó lenni, és megint megfelelni az elvárásainak, holott azt mondta, nem kell neki megfelelnem, legyek önmagam újra. De felállított egy falat amin én soha nem fogok tudni átjutni, ő meg nem néz át.
Szükségem van rá, mert egyre nehezebb megvalósítani amit szeretnék. Az ellenállás, meg nem értés, elzárkózás és az összes tehernek az én vállamra rakása attól az embertől akiről 20 éven át azt hittem a társam. De úgy érzem visszatekintve csukott szemmel álmodtam mindent végig, mert úgy akartam. Most nyitva a szemem, látok, de cselekedni nem tudok. Még nem. És talán még nem is akarok. Azt hiszem.
Nagyon szeretnék vele beszélni, jók a meglátásai és kívülről lát, de szeretettel engem. Vagy csak látott? Már ebben sem vagyok biztos.
