Néztelek. Rájöttem. Hiányzik a szemedből a fény, a csillogás. Matt lettél, fakó. Az öröm, a végtelen szeretet ami mind benne volt ebben a csillogásban eltünt. Fáradt arcodon megjelent egy halvány mosoly, a szájad melletti gödröcske elkezdett mélyülni, de röpke volt, kisímult mielőtt kialakulhatott volna.
Úgy éreztem akartál kicsit beszélgetni. A témát talán sejteni vélem, de elakadtunk a hiányzó piros tollnál és aztán be is csukódtál anélkül, hogy kinyíltál volna, pedig a rést már láttam.
Neked kell lépned ahogy mindig, én nyitott vagyok, ahogy mindig.
