Lehet, hogy vége életem talán legérthetetlenebb, legfurcsább, legkonfliktusteljesebb de legszebb, legtöbb boldogságot és megértést adó barátságának. Szörnyű ember vagyok, én szúrtam el, rátelepedtem, megfojtottam a szeretetemmel, a ragaszkodásommal ami érthetetlen volt számára. Úgy élte meg, hogy beleszólok az életébe, pedig én csak mutattam egy lehetséges irányt. Olyan dolgokat vágott a fejemhez, amiknek a megtörténte abszolút nem tőlem függött, rajta múlt. Ki akarta próbálni tehát kipróbálta és most én tehetek róla. Azt mondta soha nem szeretett és nem volt a barátom, érdekből tette amiket tett. Fájt. Fáj. Nagyon.
Mindemellett a legjobb fej és legjobb ember akit valaha ismertem. Nem hiszem el amiket dühében mondott, egyszerűen nem lehet igaz! Tudom, hogy érte, az ő barátságáért, képes vagyok változni. És képes is leszek! Szükségem van a véleményére, kritikájára, a segítő szeretetére, szomjazom az elismerő véleménnyét amellyel ismeretségünk elején illetet! Nem tudom, hogy neki szüksége van e rám, csak érzem, hogy lehetséges és remélem, hogy jól érzem. Érte, általa jobb ember lettem, csak az a baj, hogy a változás során előjövő rosszat mindig ő kapta és ezen már nem tudok változtatni. De a jövőben erre is figyelek, ha lesz még lehetőségem figyelni.
